De lila
Tizennyolc éves múltam, te majdnem
kétszer annyi, a hajad hosszabb volt,
mint az enyém. Szerelemről sosem
beszéltünk, az erőd kellett, elvettem
hát, könnyedén. Másnap lila fésűként
lobogtak a platánok, vad böjti szél
kócolta, cibálta lombjukat. Aztán a
csend, feszített csend honolt a tájon,
erőm elhagyott, elveszett, hajad újra
kinőtt, bősz hullámokat kavar időnként
a fákon.
Kitakarsz, Sárközi
kétszer annyi, a hajad hosszabb volt,
mint az enyém. Szerelemről sosem
beszéltünk, az erőd kellett, elvettem
hát, könnyedén. Másnap lila fésűként
lobogtak a platánok, vad böjti szél
kócolta, cibálta lombjukat. Aztán a
csend, feszített csend honolt a tájon,
erőm elhagyott, elveszett, hajad újra
kinőtt, bősz hullámokat kavar időnként
a fákon.
Kitakarsz, Sárközi
Míg oldódom, kávém meleg,
s a szavak elindulni restek,
csonthéjba zárnak, ringatnak
távoli országok, kontinensek,
álmomban süllyed, súlytalan
a szó, hangtalan suhan el
mellettem a való: utcák hideg
homokkövén reggeli lábnyomat
-idő-törött utazó.
s a szavak elindulni restek,
csonthéjba zárnak, ringatnak
távoli országok, kontinensek,
álmomban süllyed, súlytalan
a szó, hangtalan suhan el
mellettem a való: utcák hideg
homokkövén reggeli lábnyomat
-idő-törött utazó.
Egy színpadon játszunk.
Magányunk szürke, évközi.
Belőlem vagy, belőled vagyok.
Miért takarsz ki, Sárközi?
Morzsákat vennék magamhoz,
hangyának látszanék...
Nincs bennem harag,
csak játszanék.
Károdra nem lennék.
Egyszerű szubrett vagyok,
átlagos,
bakancsban.
(fotó: Lars Raun)
Magányunk szürke, évközi.
Belőlem vagy, belőled vagyok.
Miért takarsz ki, Sárközi?
Morzsákat vennék magamhoz,
hangyának látszanék...
Nincs bennem harag,
csak játszanék.
Károdra nem lennék.
Egyszerű szubrett vagyok,
átlagos,
bakancsban.
(fotó: Lars Raun)
