az idő lüktető halánték,
mit csinálni, merre menni,
mert példának okáért
valahol valamit kéne enni,
fertőz kellem tompasága,
martra fut az értelem,
továbbszök kényszer délibábja,
nemed visszcseng, édesen
leléphetnék az esti fényben,
minden csillag félmosoly;
inkább kávézok, míg te éppen fals
csendemben felmosol.
(szintén a pincérlánynak)
olcsó kávéra nem hívtam őt,
nem vettem fel a legjobb ruhám,
nem mondtam neki, hány száz éva
fonta a magány hálóját reám.
nem hívtam ki kávézni,
még akármikor megtehetem,
de jobb a piacon szétnézni -
a legdrágább kötés zeller
kell nekem.
(utolsó este – kiengedett hajjal)
ha megsiratna félálomban,
s felébrednék, mint kit valami gyötör,
bevallanám: csaltam, hazudtam, loptam,
s még mindig mitomán kölyök
vagyok. s a világot neki hazudnám,
bár elhinné, hogy mosolyogni lássam,
és higyje el: jobb vagyok húsznál,
és egy egész élet várja,
csak nem velem.
megint kisemmiztek,
hát istenem...
ajánlás:
ha látnám, hogy néha eszébe jutok,
s az a valami rám emlékezteti:
megindulnék, mint lejtőn a juhok,
vagy tengerszem irányába könnyek -
ember vagyok, ha nem is emberi.
(fotó: Man Ray)
