Szalma Réka: t°C

(Valaki más)

1.

Valaki mást megszeretnek,
ölelgetik valahol.
Az én utcámban krumplit esznek,
melléje húst pedig sehol.

Valaki más helyettem ír

világrázó rendeket,

minden polcod nyikorogva

terhe alatt megremeg.

Valaki dunyhába fekszik,

míg járok mérföldeket,

ugyanúgy talált meg ő is,

ahogy elvesztettelek.

Ha valaki megszeretne

téged ahogy kellene,

olyan messze mennél tőle,

mint Istentől Mengele.

2.

Nem te vagy már, valaki más

nemzette utódaid,

te csak nézed, hogy a fiad

más húsából jóllakik.

3.

Valakinek verset írnak,
versek ezreit neki.
Az én lírám oly magányos,
még anyám is megveti. 

(t°C)

Volt egy oly szegény kedvesem,

vagyona vagy ezer számla,

de ha hozzá jártam télen,

olyan meleg termett nála,

mintha bárányt nyúzna éjjel,

s mindig nyakig betakarna

a bőrével, és ha még egy

fokkal vágytam magasabbra,

- még ha el is fogyott a fa -

mindenét a kemencébe

beledobta, s jót akarva,

szerelmünk is rávetette.

(Ivácson András Áron illusztrálta)

Szalma Réka: Félszáraz, tőlem

(Szótár)

Jobb kezemben van a múltam,
Délibáb jut bal kezemnek.
Jobb kezemet kitaláltam,
Bal kezemben megtörtének.

Telefonnak sötét fele,
A tenger csak mossa s mossa.
Holt füleknek holt ürege
A kagylóknak túloldala.

Ernyő rezzen s fölénk húzza
A legszürkébb fellegeket,
Hátha egyik rádhullatja
rég elmosott, ócska lelked.

(Félszáraz, tőlem)

Itt vagy, visszajöttél,
Kéne egy feles,
Benne majd a múlt tél
Veled megkövez.

Hozzám simulsz büszkén,
Mint bőrhöz a sav.
Asszonyod, ha volt még,
Elvitte a fagy.

Kitöltöm, ha kértél
(arzén, ecet, higany).
Kezemben a kis kés,
Lelkedben a nagy.

(Sínek között)

Úgy elmentél ismét,
Mint a gyorsvonat.
Ablakodban nincs fény,
Benned hullaszag.

Kislány ment utánad,
Hideg síneken,
Állomásod nincsen,
Csak a félelem.

Megtalált a lányka,
De nem volt jegye.
Vaslelkedre szóda,
S hozzá drótkefe.

(fotó: Man Ray)

Szalma Réka: Szalmavirág

 

1.

Ahány legény reám nézett

Annyiszor húztam kendőmet

Az arcomba, mert az urak

Meggyaláznak s félreállnak,

S pendelyembe rejtik bűnük,

S átteszik az alhasamba.

Tudtam én azt évek óta,

Anyám ringatta bölcsőmbe,

Majd bevarrta bekecsembe,

Vizitkámba behímezte,

Szalmavirágként felnevelt,

Szűzleányok rút sorsára.

2.

Kútnál láttam én egy legényt,

Vadvirágot izzadott,

Titkon vadvirágát szedtem,

S hozzám szökött virradat.

Rámborult majd a vadlegény

S alattunk: csak  lenmagok.

Hozzám jött minden tavasszal,

S évente elültetett,

Megszülettem májusokban,

S egy évszakot szeretett,

Virágom hullt minden ősszel,

S vártam rá egész telet.

3.

Az én szoknyám vihart szül meg,

Akkor, ha fehér pendelyem

Volt páromnak hamvát szórja,

S haja porát simogatja.

Szeretőmnek piros vére

Malmokat hajt, bút őrölve.

Megöltem a szeretőmet,

Egy leánnyal egybeolvadt,

S megöltem a szép leányt is,

Szeretőmben bennemaradt.

Hasába is berejtették,

Mit az én hasamba elébb.

Megöltem a szeretőmet

S hárman is meghaltak benne:

Egyik fele szép leány volt,

Másik fele megszerette,

Egyik fele almát kóstolt,

Másik fele mind megette.

Harmadikjukat ártatlan,

Tehetetlen bűncsíraként,

Adtam vissza Istenünknek,

S kértem, hogy ne hozza vissza,

Maradjon ő megszületlen,

Gyermekeknek vértanúja.

4.

Alattuk a vörös szalma,

S gyilkos kéz mi fölemelte,

Fölemelte, s megöntözte,

Meggyújtotta, s visszaküldte

Istenükhöz, füstfellegbe

Burkolózva és a néma

Elszállásukat figyelte.

Visszaestek a Tiszába,

S Duna vize vitte tova,

Elvitte a törvényszékre,

S ott álltam majd én, a buja,

Szorongattam pendelyemet,

S könnyim folytak a malomba,

A malomba, miben véred,

És te sarjad szülném én meg,

És Halált őröltek azon:

Az enyémet s megszületlen

Gyermekünkét, ki teérted,

És általam halt meg.

(fotó: Korniss Péter)

Szalma Réka: Félszáraz, tőled I

A szürkéből
fehérbe visz át az áradat,
korházi ágyak, falak,
csempe, neon,
kis ablakok,
kis áttekintések
a vattacukros pulthoz,
az eper házakra,
a mézes reggelekbe,
a csillogó szemekbe,
legyen az a kedvesé,
aki nincs...

És néha megérinthető
a mindig méterekre levő
kilincs, hideg, fagyos, vasas,
nehezen lenyomható,
még nem volt megérintve,
vagy csak régóta nem...

Kiutalnak,
továbbméssz,
pedig már megszoktad
a remegő kezed,
azt, hogy megetetnek,
azt, hogy tűkön keresztül
jön a boldogságod, kimérve...
...azt, hogy nem nézhetsz
visszafele.

Otthon vagy,
itt mindenki gyöngéd,
visszafordulnak hozzád,
mert elfordultál
magadtól,
mások felé,
mosolyok felé,
legyen az édesanyádé,
legyen a pesti ismerősé,
a szentgyörgyi ismerősé,
...vagy legyen csak a kedvesé,
aki nincs,
vagy csak nem tudod még,
hogy ki is ő.

(fotó: Gottfried Helnwein)

Korpa Tamás: Vonalzón lépegető lényeg

az po stmod er ny nótájára

a poe-t olvasó lacanon
olvasó derrida néz szét
a derrida vonalzóján
lépegető lényeg: két kép

Egyik kezében vaktérkép
szeméből hullanak könyvek
Másik ujjain nem gyűrűk
hanem kvarcórák hörögnek

maga mit gondol mösziő
a léghajó kit kacaghat?
Egyik kezéből a Másikra
ugrik: lefolyóban lakhat

ampulla vakcina éppen
vizitre visszatér reggel
d. l-t olvasó p-t olvas
és egy ujjal kevesebbel

signor Rekesz Sör tántorog
tiefengrab út zsuzsinka persze
nyitott sportkocsiból pislog
grízli vagy tengeri medve

a szó-defibrillátorra
kapcsolt feredő Részlet?
zselés mellkasán ülve
kettéosztódnak a részek

látta-e halley-üstököst
Egyik míg Másik alaszka
besárgult körmei alá
magát télre elfalazta?

és míg Valaki kezében
épp hullámot fullaszt Senki
(tengeri beteg a blőd víz)
magamat én újrakezdi:

a poe-t olvasó lacanon
olvasó derrida néz szét
a derrida vonalzóján
lépegető hónap: 7 hét

(fotó: Szalma Réka)

Szalma Réka: Félszáraz, tőled II

Ma úgy döntöttem,
hogy gyorsmozgással haladnak a felhők
és a havas fákon cseresznyék vöröslenek.
Meg úgy,
hogy a madarak nem tudnak repülni
és rugdosom őket.

Ma úgy döntöttem,
hogy ablak helyett ajtó,
fal helyett kilincs...
szerető helyett barát,
s a barátok helyett szeretők...

Ma eldöntöttem,
hogy a gyalogosok dobos torták a tányéromban,
túl sok pergelt cukorral,
és leboritom őket kiskanállal...
meg úgy, hogy Kafka az éjjeli lámpám.

Ma valamiért megharagudtak rám
az emberek.

(fotó: Man Ray)