Szálinger Balázs: Vidámház

(Megnőnek a fiúk)
                       Márkus Andrásnak

Amint megállnak, megnőnek a fiúk,
Új testüket már nincs irány, mi tartsa;
Kigyúl fejüknél a nyomvályús Tejút,
De nincsen szükség újabb férfiakra.

Aki megtorpan, maga helyett csak egy
Balfasz királyfit rugdos tovább élni,
Akit zsinóron húznak az istenek,
S mégis a nála ifjabbakat féli.

Ne álljatok meg nézni elborultan,
Ami az égen úgyis fölfehérlik:
Egy nagy gázló van minden háborúban –
Csak ezt az egyet rohanjátok végig.


(Babámvére)

Babámvéri faluvégen
Van egy utca merre ő megy
Erdőszéli itatóhoz
Nézik akik arrajőnek

Erre lépdel arra pöttyöz
Erre képpel arra hanggal
Viszi két pár lengőborda
Azzal repül azzal angyal

Babámvérén megáll minden
Buszforduló állva bámul
Meg még ez az aki nem is
Meg aki jön itatásbul

Ezerhangok óvnak tőle
Babámvéri falurossza
Mégsesincsen semmi más út
Csak az az egy ami hozza

A mosdóban jeleket hagy
Apró pöttyök a peremen
Hogy jöhet ez mind belőle
Furcsa dolog a szerelem

Meg kéne már mondani az
Én babámnak hagyja végre
Megkóstolni hadd tudjam meg
Mit üzen az új századnak

Új otthonom Babámvére.


(Szalmavirág nő a szívben)

Szalmavirág nő a szívben
Szív fölött és szív alatt
Harmata lágy rostja vad
Épp úgy száraz ahogy az kell
Épp úgy nedves ahogy az kell
S a káprázat nem szakad

Szalmavirág nő a szívben
Szabályaim megdőltek
Halott virág nem nőhet
De ez szalma ha lenni kell
De ez virág ha nőni kell
Törvényeknél erősebb.

(Vidámház)

Éjszaka a Vidámházban
Három évre való lány van
Három fiút ünnepelnek
Megsiratnak megtaposnak
Elüldöznek elengednek
Ők se tudják mit csinálnak
De utánuk sose mennek

A Vidámház parkettája
Sírással lett körbeállva
Három névre mocskolódnak
Gyűlölködnek kergetőznek
Soha többet soha jobbat
Három babát megszurkálnak
Megaláznak megtaposnak

Az egyik lány megöregszik
Minden szarral összefekszik
A második büszkesége
Férje van és tele méhe
A harmadik kerek alma
A negyedik szül meg téged 

Ma éjjel még elkaparna

A Vidámház alja ropog
Alulról az ördög kopog
A parketta alatt tűz ég
Fojtsd a lángját szívd a füstjét
Jobb lenne tán kivesszőzni
Vagy fölhívjuk kergetőzni 

Mondjátok lányok mi legyen

Elengedtük kanjainkat
Kikacagtunk leúsztattunk
Mindennemű holtomiglant
Kanjainkat elengedtük
Jobb nekünk itt sírni együtt
Hejj öregszünk hejj csalódunk 

Sírdogáljunk veszekedjünk

Hajnalban a vidámházi
Seregletbe füst szivárog
De még táncolnak a lányok
A szívekben jég verekszik
Alulról a tűz igyekszik
Ugye lányok ugye tiszta
Nem jönnek ők soha vissza.

(fotó: Korniss Péter)

Szalma Réka: Szalmavirág

 

1.

Ahány legény reám nézett

Annyiszor húztam kendőmet

Az arcomba, mert az urak

Meggyaláznak s félreállnak,

S pendelyembe rejtik bűnük,

S átteszik az alhasamba.

Tudtam én azt évek óta,

Anyám ringatta bölcsőmbe,

Majd bevarrta bekecsembe,

Vizitkámba behímezte,

Szalmavirágként felnevelt,

Szűzleányok rút sorsára.

2.

Kútnál láttam én egy legényt,

Vadvirágot izzadott,

Titkon vadvirágát szedtem,

S hozzám szökött virradat.

Rámborult majd a vadlegény

S alattunk: csak  lenmagok.

Hozzám jött minden tavasszal,

S évente elültetett,

Megszülettem májusokban,

S egy évszakot szeretett,

Virágom hullt minden ősszel,

S vártam rá egész telet.

3.

Az én szoknyám vihart szül meg,

Akkor, ha fehér pendelyem

Volt páromnak hamvát szórja,

S haja porát simogatja.

Szeretőmnek piros vére

Malmokat hajt, bút őrölve.

Megöltem a szeretőmet,

Egy leánnyal egybeolvadt,

S megöltem a szép leányt is,

Szeretőmben bennemaradt.

Hasába is berejtették,

Mit az én hasamba elébb.

Megöltem a szeretőmet

S hárman is meghaltak benne:

Egyik fele szép leány volt,

Másik fele megszerette,

Egyik fele almát kóstolt,

Másik fele mind megette.

Harmadikjukat ártatlan,

Tehetetlen bűncsíraként,

Adtam vissza Istenünknek,

S kértem, hogy ne hozza vissza,

Maradjon ő megszületlen,

Gyermekeknek vértanúja.

4.

Alattuk a vörös szalma,

S gyilkos kéz mi fölemelte,

Fölemelte, s megöntözte,

Meggyújtotta, s visszaküldte

Istenükhöz, füstfellegbe

Burkolózva és a néma

Elszállásukat figyelte.

Visszaestek a Tiszába,

S Duna vize vitte tova,

Elvitte a törvényszékre,

S ott álltam majd én, a buja,

Szorongattam pendelyemet,

S könnyim folytak a malomba,

A malomba, miben véred,

És te sarjad szülném én meg,

És Halált őröltek azon:

Az enyémet s megszületlen

Gyermekünkét, ki teérted,

És általam halt meg.

(fotó: Korniss Péter)