Korpa Tamás: Kerti szobor

I.

a faredőnyön loccsan a délelőtt az árnyék
és kanyart vesz be lágyan a puhatestű holtág
s egy hajó évek óta


II.

mint egy szerb-horvát bán görög-római isten
vagy vidéki bús kertész ki részmunkaidőben
dús hajókat rakod ki és teafiltert áztat
poharak kancsók mélyén ki ez a ravasz isten
tömény szoborrá gyűlve kinek a szóvivője
és miféle menedzsment mely küldte mennyi transzport

testtartásához illőn (nyakán biccentve könnyen)
drogos mogorva kábult délelőttön születve
(áldott határidőnapló rögzít itt fel mindent
az idő szájpadára s mozdulni kész a nyelvtő)
kék tafota köpenyből karcos fekete zaccból
már sűrű őszi bőrben gyűlik szoborrá össze -
hisz el sem kezdődött még igaz kitart örökre
egy tárgy mögül az árnyék kidőlve mint a nyárfák
dús lombja rég a törzsről
rakodni jár a lélek
beléd visszahadarva mozdulni kész tagokkal
ő ízlel gyúr örökké. 

(illusztráció: Nagy Zenkő)

Korpa Tamás: Metapillanat IV.

IV. (a védés öröme)

a stadion időkapszulájában, a légi felvételről, ami lemarad:
elomló, porhanyós, pácolt fűcsomó a partjelző lábai alatt,
a labda íze változik, a tréner szintaktikája,
ahogy áthalad a tér prizmáján a Másba,
s a perem szűk torkolatában imbolyog a ’passz’.
az oldalvonal dátumválasztó. higiéniája
lemetszi a szektorok bűzét. centikkel a gyep felett
lebeg a tizenegyes pont harsány bája,
s a hang előtti diszkrét lappangás a sípban.
az ajkak lágy íveinek eróziója, a nyelés koreográfiája
leblokkol egy sóhajt. s a kapus mielőtt elveszti az eszét,
egy rövid vizitre visszahull testébe. mint alkoholba
a szonda. térgyűrűjébe a pecsét.

IV. (a Vuvuzelához)

1.

a Vuvuzela nem demo:
a légcső kilógó váza,
az el nem ismert téradat-
on a hangok vonulása
már donorként. gyűlik én-ed.
azt, hogy csobbanjon, kivárja
a kürtön. a Vuvuzela a
szemüveg protézistársa:
hűs oldalhajtás az arcon –
és a száj web camerája.

2.

a Vuvuzela hűs demo,
mit elfog az én-em hurka
– vagy puszta irritáció –
s az ajkak dagadt húrja
mint vaskos komor szájkosár
most összehúzva hallgat
– kísér a szem, a szembogár –
a sűrű-esti varjak.

(fotó: Matthew Tischler)

Korpa Tamás: Vonalzón lépegető lényeg

az po stmod er ny nótájára

a poe-t olvasó lacanon
olvasó derrida néz szét
a derrida vonalzóján
lépegető lényeg: két kép

Egyik kezében vaktérkép
szeméből hullanak könyvek
Másik ujjain nem gyűrűk
hanem kvarcórák hörögnek

maga mit gondol mösziő
a léghajó kit kacaghat?
Egyik kezéből a Másikra
ugrik: lefolyóban lakhat

ampulla vakcina éppen
vizitre visszatér reggel
d. l-t olvasó p-t olvas
és egy ujjal kevesebbel

signor Rekesz Sör tántorog
tiefengrab út zsuzsinka persze
nyitott sportkocsiból pislog
grízli vagy tengeri medve

a szó-defibrillátorra
kapcsolt feredő Részlet?
zselés mellkasán ülve
kettéosztódnak a részek

látta-e halley-üstököst
Egyik míg Másik alaszka
besárgult körmei alá
magát télre elfalazta?

és míg Valaki kezében
épp hullámot fullaszt Senki
(tengeri beteg a blőd víz)
magamat én újrakezdi:

a poe-t olvasó lacanon
olvasó derrida néz szét
a derrida vonalzóján
lépegető hónap: 7 hét

(fotó: Szalma Réka)

Korpa Tamás: Kant mester a tengerről álmodik

Königsberg felett repedt el a tenger központi boltozata;
csapdosta vad hullámait, zöldes rojtjait lebegtette
a felhők közül. Egy biedermeier-pillanat.
A Dekkán-fennsíkon láttam ilyen összegubancolódott
szeleket, égtájakat, égöveket üvölteni. Az egek
csatornáján kettős kötéssel biztosítva eresztették
a meghegesztett Bárkát. Spielberg és Vilnius között
kiszakadt a vitorlából egy vászongalamb a Skandináv
fenyvesek irányába, majd hirtelen koordinátákat
váltott s belefúródott a sztratoszférába. Többé sohasem
láttam gesztenyebarna szemét – jól emlékszem.

Gyakorta mondogatták: Königsberg partjaihoz
bilincselték a tengert. Sose láttam a martalóc apályt,
ahogy kitakarja a korhadt hajóroncsokat szemlére
délután három órakor. A tenger itt van a nyomomban,
utánam lohol, agancsos viharokat ringat tér és idő
állandó viszonylagosságában biztosan. A tenger
a szemedben kéklik, búgó kagylóhéjjak őrzik
ujjlenyomatát. A felhők közé folyatták a tengert:
függőlegesen hullámzik az északi sarkon, vagy talán
csak a bizonytalanság tükröződik vissza a jégről.

Olvad a Hold, vékony sarló, Amazónia fáiba beletörnének
fogai talán. Holnap ár lesz, vagy megsüllyednek a tektonikus
lemezek s beszívja a magma a tengert, csillapítani szomját.
Ősrobbanás lesz: amit nem láttam sose volt, csakhogy
álmomban nagy víz lehettem, hömpölyögtem a partokat
űzve. Königsbergtől néhány lépés a kikötő – egy hajóra sem
emlékszem egész életemben. De a gesztenyebarna szemű
vászongalamb az én utamat járta, s a szemem volt maga
a tenger.

(fotó: Ruben Latre)