a stadion időkapszulájában, a légi felvételről, ami lemarad:
elomló, porhanyós, pácolt fűcsomó a partjelző lábai alatt,
a labda íze változik, a tréner szintaktikája,
ahogy áthalad a tér prizmáján a Másba,
s a perem szűk torkolatában imbolyog a ’passz’.
az oldalvonal dátumválasztó. higiéniája
lemetszi a szektorok bűzét. centikkel a gyep felett
lebeg a tizenegyes pont harsány bája,
s a hang előtti diszkrét lappangás a sípban.
az ajkak lágy íveinek eróziója, a nyelés koreográfiája
leblokkol egy sóhajt. s a kapus mielőtt elveszti az eszét,
egy rövid vizitre visszahull testébe. mint alkoholba
a szonda. térgyűrűjébe a pecsét.
IV. (a Vuvuzelához)
1.
a Vuvuzela nem demo:
a légcső kilógó váza,
az el nem ismert téradat-
on a hangok vonulása
már donorként. gyűlik én-ed.
azt, hogy csobbanjon, kivárja
a kürtön. a Vuvuzela a
szemüveg protézistársa:
hűs oldalhajtás az arcon –
és a száj web camerája.
2.
a Vuvuzela hűs demo,
mit elfog az én-em hurka
– vagy puszta irritáció –
s az ajkak dagadt húrja
mint vaskos komor szájkosár
most összehúzva hallgat
– kísér a szem, a szembogár –
a sűrű-esti varjak.
(fotó: Matthew Tischler)
