Kirekesztettem önmagam.
Házam ajtajában,
utolsót fordítva,
élesen sikított a kulcs.
A fény kihunyt,
a ház elcsendesedett.
Látod?
Bottal csap most hátamra a tél,
aláhullok néhány hópihével:
Földhöz csapódó vízcseppek vagyunk,
játsszuk, hogy életben tart a fagy.
Dörömbölök.
Senki.
Nem ereszt be sem apám,
húgom, sem fivérem,
sem az idegenek.
Idegennek adták a nekem ígérteket.
Most te hullassz az égből,
rászállsz az ereszre
és bámulsz, mintha hinnél a szemednek.
Nevetlek.
És te is nevetsz rajtam.
Hisz szóltál:
disznók között
magam is disznóvá válhatok.
És szóltak angyalok –
Héra és Aphrodité
délceg gigolói –,
és szóltak költők, meseírók –
a tüzeknek csiholói –,
és szóltak kofák, farkasok
királyok és asszonyok.
Tudtam: csupán álca
az álbarátok álruhája.
Látod?
Most vakablakok adják az áhított meleget.
Te ülsz az ereszen,
nézel.
Én tanyát keresek,
kopogok a tekinteted ajtaján.
Te ringatsz... Altatsz jó térdeiden.
Én álmodom.
Te mesélsz... Kulcsot adsz a kezembe.
Kattan a zár,
Belépek a házba.
Maga isten áll
a hideg lakásban.
Hazaértem.
Párkány mese
Ringó csípők szakítanak...
Hajnalra fényt jósol a mágus,
s olyan tisztán
kellenél,
hogyan kattog a mánus
arabról arabra.
Falatról falatra
nyelni,
vagy megnyerni
meséjét egy tölgynek életének.
Falamról faladra
másznék,
s hogy ne féljek,
haragnak nevének
rágnék
olcsó visszasodrást.
Keresve hajamhoz keféket:
beszélek.
S csípőkben látom
a temérdek
reménynek
ideröppenését.
Meséknek
párkányreccsenését...
Korai sirató korai játszótársnak
Késtél, de beengedlek...
Gyere, mintha testnek szó lenne szükséges,
mintha éji csendben
minden más mellékes
volna...
Ha volna...
Csak valahol a csendem... ott a szavaidban...
Csak valahol azok kellenének...
Kerestünk hangokat, gyere, most beengedlek,
mert megalkottad könnyeit csalóka fellegeknek,
mert ott vagy, ahol eddig kevesen jártak,
szürke aluljáróiban a keresett magánynak...
Gyere... oda, hol senki sem vár,
oda, hol száll
és száll
fel magasra angyalokat megríkató, csendes égi nóta...
Késtél, de beengedlek...
Ölellek...
Szítok tüzet ezerszer olvasott regényekből,
és felrajzolom kincseink, lopva szegényektől
hitet és paráznaságnak megköveztetését.
Írok, hogy olvasd és hívlak, ha kellesz.
S te festesz,
festesz örökké kéknek látszó egeket,
rajzolsz a szélbe hűvös szeleket,
s én dalolok, mert itt vagy...
S én, beengedhetlek...
(fotó: Sylvain Lagarde)
