Búcsú
Bukott szentként velem sápad el a Hold.
Kődermedt utamra egy glóriát levet.
Vakon, csillagnémán reszket kint az éj.
Lelkem alvó mélyén is ilyen csend lehet.
Nem mozdulok már, a testem rongycsomó.
Az idő megint kóbor cigányként cipel.
S mint terhes nőkben a halott embriók,
úgy vérzik a szívem, és pont úgy nyugszik el.
Succina Pectoris
Dísz vagyok csak, fakó fényű.
Nem vágytad, hogy több legyek.
Úgy zártalak magamba, mint
borostyán a döglegyet.
Isten most egy dühös hóhér.
Minden szava égzene.
Hozzád csiszol, hogy örökre
mi legyünk az ékszere.
Felakasztva, láncrafűzve,
még egy végsőt rugdosok,
s elnyugszunk a Föld szívén, mint
árokban a gyilkosok.
Századik vers a szerelemről
Kint szerdai szél szava szisszen.
Árnyékban a fényteli termek.
Rád várva de messze az ablak.
Én állok, a fák menetelnek.
Tél köss neki holdlila sálat,
utcákon a jég citerázik.
Éj lágyan ölelve borítsd be
felhőtakaródba, ha fázik.
Nem tartozom ennyi sikolynak.
Széttépve a tegnapi számla.
Én vérzek - a fák feje gézben,
és hópuha csend ül a számra.
(fotó: Gottfried Helnwein)
Dísz vagyok csak, fakó fényű.
Nem vágytad, hogy több legyek.
Úgy zártalak magamba, mint
borostyán a döglegyet.
Isten most egy dühös hóhér.
Minden szava égzene.
Hozzád csiszol, hogy örökre
mi legyünk az ékszere.
Felakasztva, láncrafűzve,
még egy végsőt rugdosok,
s elnyugszunk a Föld szívén, mint
árokban a gyilkosok.
Századik vers a szerelemről
Kint szerdai szél szava szisszen.
Árnyékban a fényteli termek.
Rád várva de messze az ablak.
Én állok, a fák menetelnek.
Tél köss neki holdlila sálat,
utcákon a jég citerázik.
Éj lágyan ölelve borítsd be
felhőtakaródba, ha fázik.
Nem tartozom ennyi sikolynak.
Széttépve a tegnapi számla.
Én vérzek - a fák feje gézben,
és hópuha csend ül a számra.
(fotó: Gottfried Helnwein)
