Ránk világít, ránk nevet a dekadencia.
Nem készülünk, nem a bálba, ruhám rádomolt,
hajtsd rá te is szemhéjadat, min a fény honolt.
Lelakkozod a régi csendet, mit hozott a hold.
Acetonos kézfejem új hallgatásba old.
Ujjaimból rád csapott a sok küszöb megint.
A vámtól innen, a vámon túl a hó nyakig behint.
Egymásba havazzuk, kedves, mit a tél kisírt.
Szemedben csúszik, vékony jégen, testem, az újszülött.
Kinyúlunk a gyertyalángon, s elviszlek, kedves, te tört,
hol ajtó leng, hol szem kinyílik, hol egy kéz vásznamra vitt.
(fotó: Gottfried Helnwein)
Lelakkozod a régi csendet, mit hozott a hold.
Acetonos kézfejem új hallgatásba old.
Ujjaimból rád csapott a sok küszöb megint.
A vámtól innen, a vámon túl a hó nyakig behint.
Egymásba havazzuk, kedves, mit a tél kisírt.
Szemedben csúszik, vékony jégen, testem, az újszülött.
Kinyúlunk a gyertyalángon, s elviszlek, kedves, te tört,
hol ajtó leng, hol szem kinyílik, hol egy kéz vásznamra vitt.
(fotó: Gottfried Helnwein)
